Gyakornoki program a kecskeméti Mercedes-Benz gyárában!
Mit jelent a gyakornoki program?
Gyakornokaink számára igyekszünk komplex támogatást nyújtani mind a tanulmányaik, mind a szakmai fejlődésük terén. A jövő szakemberei megismerhetik a gyár kultúráját és betekinthetnek abba, hogy milyen feladatokat lát el egy mérnöki vagy irodai területen dolgozó munkavállaló.
A hallgatók egyéni előrehaladását biztosítja az is, hogy a hétköznapokban német anyanyelvű kollégákkal együttműködve a különböző projektek, megbeszélések során gyakorolhatják, fejleszthetik nyelvtudásukat. Cégünk fontosnak tartja a fiatalok fejlődését, így tanulmányaik mellett a hallgatók az általuk megadott munkanapokon tudnak dolgozni, akár a home office lehetőségével is.
A hallgatók feltehetik a projektekkel kapcsolatos kérdéseiket, felettesük segítségével alakíthatják ki a projektek koncepcióját. Szakmai gyakorlat teljesítése mellett a hallgatók szakképzett mentori támogatást kapnak a részlegüktől a szakdolgozatuk megírásához, így a sikeres teljesítmény közös célkitűzésünk.
Miért éri meg gyakornoknak lenni a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban?
Német vállalati kultúra megismerése, ahol a német precizitás és a magyar szenvedély találkozik egymással
Hasznos szakmai tapasztalat
Nyelvtudás fejlesztése
Szakdolgozatírás lehetősége
Rugalmas időbeosztás
Kötelező szakmai gyakorlat teljesítése
Önálló feladatok, saját projektek
Miért éri meg a vállalatnak?
Jól képzett szakember-utánpótlás
Integráció a multinacionális környezetbe, már képzési idő alatt
Rendszerek és folyamatok ismerete, készségszintű használata
A szükséges többéves gyakorlat és tapasztalat gyűjtése a képzési idő alatt
Kapcsolati háló kiépítése
Transzparens kapacitástervezés biztosítása az első naptól kezdődően
Szakmai nyelvhaszálat elsajátítása
Amit kínálunk gyakornokainknak:
Versenyképes juttatási csomag
Munkába járás költségének támogatása
Home Office lehetőség
Sport kártya
*A fent felsorolt elemek a munkáltató szabályzatában meghatározott feltételek szerint vehetőek igénybe.
Általános elvárások:
3-5 nap vállalása (hétfőtől péntekig)
Idegennyelv ismerete
Minimum 6 hónap vállalása
Aktív magyar nappali tagozatos hallgatói jogviszony
Motiváltság, nyitottság
JELENTKEZZ AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEN, MAGYAR ÉS IDEGEN NYELVŰ FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZOD FELTÖLTÉSÉVEL.
„Nem volt még egy ilyen munkahelyem, ahol ennyi dicséretet kaptam volna, és ilyen közvetlenül álltak volna hozzám a munkatársaim a kezdetektől fogva.”
Lilla
"Az, hogy mit és mennyit tanulsz itt az csak is tőled függ, hogy mennyire hasznosan töltöd itt el az időd, hogy csak az órát nézed, hogy mikor jár már le a munkaidő, vagy ténylegesen vállalsz projekteket és része leszel a csapatnak.“
Zsanna
„Az MBMH-nál nem érzed úgy, hogy diák vagy, és ezért „tipikus“ unalmas feladatokat kell elvégezned. Itt fontos feladatokat bíznak rád, amivel hozzájárulhatsz a gyár további fejlődéséhez. Számítani fognak rád a munkatársaid, és rengeteg segítséget kapsz a munkád során!„
Szabolcs
„Mechatronikai mérnökhallgató vagyok, tehát említenem sem kell, hogy egy leendő mérnök számára az MBMH a lehetőségek tárházát nyújtja. Volt szerencsém az összeszerelő üzem területén elsajátítani az egész gyártósor működési elvét, illetve mivel karbantartás terültén gyakornokoskodom, a gépek javításába és kalibrációjába is betekintést nyerhettem.”